Először is szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik várták tőlem a kritikát, és közben nem kapták meg. Tényleg sajnálom az egészet, viszont ennek az is okozati tényezője volt, hogy nemrég két hétre elutaztam. A második dolog, megmondom kerek perec, hogy már nem igazán érdekelt a kritika írás és sajnos lusta is vagyok, tehát nem is nagyon akartam megírni őket. Sajnos ez a tényállás, és ezen nem igazán tudok változtatni, így tőlem már nem is fogtok kritikát olvasni, viszont remélem, hogy akik megkapták, azok méltó és segítséget nyújtó írásokat kaptak, és tudtam nekik segíteni. Tényleg sajnálom az egészet, viszont az oldalt nem akarom elhagyni, és Becky is volt hozzám olyan rendes és megértő, hogy nem küldött el rögtön a búsba, amiért nagyon hálás vagyok neki. Ezúttal is szeretném neki ezt megköszönni, és tudjátok, hogy Becky nem csak egy iszonyat jó fejléckészítő, blogger, hanem egy nagyon jó ember is.
Lényeg a lényeg, hogy itt maradok még egy ideig, és mivel mostanában a fejlécekkel kezdtem el foglalkozni, így azokat fogok nektek hozni, remélvén, hogy ebben az "iparban" is sikerül megállni a helyem. Persze még van hova fejlődnöm, de nagyon szeretnék majd én is segíteni a bloggereknek / bloggerináknak azzal, hogy igényes fejléceket készítek.
Példának okáért ma szeretném bemutatni néhány munkámat, amiket úgy gondolok, hogy érdemesek arra, hogy megmutassam őket.
Ez egy barátnőm blogjára ment, a designt is én csináltam, de azért azon még van mit javítani. Amúgy a fejléc fekete-fehér alapból, de a blogger valahogy így bebarnítja, és nem tudtam sajnos vele mit kezdeni.
Ezt pedig közvetlen a nógrádi nagyszülő látogatás után csináltam, amint hazaértünk. Amúgy ebből van egy írás mentes változatom is. ;D
Igazából szerintem ez se lett rossz, bár ez még a fejléc készítői "pályafutásom" elején készült, így még mindig nem az a "nagyon nagyon" kategória, de nekem tetszik.
Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés, és még szívesen láttok a Becky Blogdesign szerkesztői között. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése